Jurij Druzskov: A nyuszi szarvacskája

Egy csacska nyulacska éjszaka kiszaladt az erdei tisztásra, felnézett a fényes holdra és hangosan-hangosan rázendített:

Hejehuja, mak-mak,

hejehuja bikkmakk!

Meghallotta ezt a sündisznó és így szólt a nyuszi csemetéhez:

-          Nagyon bátran énekelsz, de mégis nem lenne jobb, ha hazamennél!? Még valakit megijesztesz vele!

Hejehuja mak-mak,,

hejehuja bikkmakk!

-          felelte a nyuszi, és körbeugrándozott a tisztáson, mint egy labda.

Egyszerre csak megpillantotta a saját árnyékát. És az árnyékának olyan hosszú-hosszú füle volt, mintha csak szarv lett volna.

-          Lám csak, mim van nekem! Nosza, gyerünk döfködni! – kiáltotta oda a sündisznónak.

-          Ugyan, hogyan tudnék én döfködni, amikor nincs is szarvam? – gondolta a sündisznó és elbújt a fűben.

-          Áhá, megijedt tőlem – mondta a nyuszi -, akkor hát nincs kivel öklelőzni. Huh, milyen félelmetes külsőm lehet!

Alaposan megbámulta az árnyékát, a füleit, előre-hátra lengette, majd rázendített újra:

Hejehuja mak-mak,

hejehuja bikkmakk!

Szétcsapta a füleit és nagy büszkén magasra tartotta az orrát.

Az égen lassan úszott a kétszarvú hold, és hozzá-hozzáütődött a felhőhöz.

-          Hé, te hold, velem gyere öklelőzni! – kiáltott fel hozzá a kisnyúl. De azalatt a hold már eltűnt egy felhőben. A nyuszi elnevette magát nagyokat ugrándozott és büszkén énekelte:

-           

Nem mer senki vívni velem

beléjük állt a félelem!

Hejehuja haj!

Azonban – ki tudja miért? – a holddal együtt az árnyéka is eltűnt. A nyulacska izgatottan tapogatta meg a feje búbját: bizony nem szarvak voltak rajta, csak fülek.

-          Jaj – mondta a nyuszi -, mégis inkább hazafutok. Ideje már lefeküdni.

Te is aludj, ha eljön az este. De nehogy azt hidd, hogy a nyuszi olyan butácska volt. Csak egyszerűen a kicsik és a gyengék néha szeretnék azt hinni, hogy a fülecskéjük szarvnak látszik.